Hírek
2024. okt. 14.
DSZC Baross
Döntőben a Baross
Péntek reggel kicsit álmosan, de annál nagyobb izgalommal érkeztünk meg a Debreceni Nagyerdei Stadionhoz, ahol kezdetét vette a Debrecen24 „Aludj máskor” 24 órás vetélkedőjének előselejtezője. Bár a helyszínt az utolsó pillanatban kellett megváltoztatni az esős idő miatt, a csapatunkat ez egyáltalán nem zavarta – készen álltunk arra, hogy mindent beleadjunk!

Miután regisztráltunk és megkaptuk a karszalagokat, Dr. Papp László polgármester és Halász D. János, a DEMKI Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntött minket, majd rögtön bele is csaptunk a feladatokba.
A délelőtt folyamán 3 felé oszlott a csapatunk. Az első csoportunk a logikai feladatokkal küzdött meg, ahol nemcsak agyalnunk kellett, de egy kis színészkedésre és irodalmi tudásra is szükség volt. A csapatunk remekül helyt állt, sőt, néhány váratlan ötlettel megleptük magunkat is!
A délelőtti városfelderítő játék különösen izgalmas volt. Feladatokkal teli listát kaptunk, amikkel Debrecen különböző pontjaira kellett eljutnunk. Volt olyan szobor, amiről soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen érdekes történet áll mögötte, és olyan helyeket is felfedeztünk, ahol nap mint nap elmegyünk, mégsem vettük észre őket eddig. A város ismerete és a gyorsaság kulcsfontosságú volt, így biciklivel és rollerrel próbáltuk minél hamarabb teljesíteni a feladatokat.
Az ügyességi sportfeladatok pedig igazán felpörgették a harmadik kiscsoportunkat! A kossárra dobás, tehénfejés, lövészet, kislabdadobás kihívások próbára tettek minket, de mindenki kitartóan küzdött.
A rövid ebédszüneti pihenő után újult erővel vetettük bele magunkat a délutáni sorverseny küzdelmébe.
Végül, bár a nap végén az eredményhirdetéskor a 11. helyezést értük el, büszkék voltunk, hiszen ezzel biztosítottuk a helyünket a tavaszi, 24 órás vetélkedőn! Ez a nap tele volt nevetéssel, izgalommal és egy csomó új élménnyel, amit soha nem fogunk elfelejteni. Alig várjuk a folytatást!
Köszönet mindenkinek, aki ott volt, és külön gratulálunk minden csapatnak – hatalmas élmény volt versenyezni veletek! Tavaszig pedig folytatjuk a felkészülést, mert legközelebb már nem elégszünk meg a 11. hellyel!
Iskolánkból jelen voltak:
1. |
Kunkli Alíz |
9.A |
|
9. |
Kincses László |
12.A |
2. |
Dobrán Attila |
9.A |
|
10. |
Tímár Bianka |
12.A |
3. |
Molnár Viktória |
9.A |
|
11. |
Paulik Joel |
10.A |
4. |
Volosinovszki Áron |
12.C |
|
12. |
Kocsis Róbert Szabolcs |
12.A |
5. |
Tóth Balázs |
12.B |
|
13. |
Kovács Roland |
12.A |
6. |
Szabó Bálint Dániel |
12.B |
|
14. |
Hartinger Dávid |
12.A |
7. |
Vadász István Róbert |
12.C |
|
15. |
Pap Teofil |
12.A |
8. |
Bódi Bence |
12.C |
|
16. |
Tóth Marcell |
2/10.3 |
Némethné Elek Ilona
Tóthné Behina Beáta
GALÉRIA
Döntőben a Baross



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Különdíjas lett a #Baross csapat a Cívis Álom döntőjén!
Iskolánk lelkes diákcsapata izgatottan készült arra, hogy bemutathassa a saját fejlesztésű, MI alapú Debit, a digitális idegenvezetőt a Cívis Álom interaktív és kreatív tudományos középiskolai verseny döntőjében, melyet 2025. április 15-én rendeztek meg.
2025. ápr. 17.
DSZC Baross

Magyar költészet napja és Debrecen város napja
Április 11-e a magyar költészet napja és Debrecen város napja is. Ebből az alkalomból iskolánkban a humán munkaközösség idén második alkalommal versíró pályázatot és Az én Debrecenem címmel fotópályázatot hirdetett. Sok vers és fotó közül választotta ki a zsűri a legjobbakat és legszebbeket.
2025. ápr. 17.
DSZC Baross

A BAROSSOS Technomágus ház a III. Debreceni 24 órás vetélkedőn
Április 11-12-én 28 lelkes diákunk és kísérő tanáraik részt vettek a III. Debreceni 24 órás vetélkedőn, ahol a V. házba való bejutásért küzdött csapatunk, a BAROSSOS TECHNOMÁGUSOK.
2025. ápr. 15.
DSZC Baross